2016. augusztus 22., hétfő

Egy 1843-ból származó csodás költemény 2016-os átdolgozása





Kedveseim! Ez a költemény, mindig is a kedvencem volt. Próbáltam e szerint élni, de nekem többet ártott, mint használt. Ám de gyönyörűen hangzó gondolatai miatt kívülről fújom ma is.
Sorsunkat szokásaink határozzák meg, szokásainkat pedig gondolataink, érzéseink és meggyőződéseink.
Ma jött az ihlet. Át kell nekem ezt írni 2016-os verzióra. Mert lehet egy költemény gyönyörű. ámbár ha rombol, akkor nem szabad mondogatni. Amit ugyanis sokat mondogatunk szokássá válik.
Így hát lásd ez eredetit, 1843-ból, majd a frisset, 2016-ból:
Vörösmarty Mihály: A merengőhöz (Laurának)
Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres? Talán a múlt idők setét virága, Min a csalódás könnye rengedez? Tán a jövőnek holdas fátyolában Ijesztő képek réme jár feléd, S nem bízhatol sorsodnak jóslatában, Mert egyszer azt csalúton kereséd? Nézd a világot: annyi milliója, S köztük valódi boldog oly kevés. Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalúl, festett egekbe néz. Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Kinek virág kell, nem hord rózsaberket; A látni vágyó napba nem tekint; Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget: Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt. Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, Ki életszomját el nem égeté, Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, Földön honát csak olyan lelheté. Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába: Egész világ nem a mi birtokunk; Amennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk. Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsin tanyán; Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek, Zajától felréműl a szívmagány. Ha van mihez bizhatnod a jelenben, Ha van mit érezz, gondolj és szeress, Maradj az élvvel kínáló közelben, S tán szebb, de csalfább távolt ne keress, A birhatót ne add el álompénzen, Melyet kezedbe hasztalan szorítsz: Várt üdvöd kincse bánat ára lészen, Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz. Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát; Úgy térjen az meg, mint elszállt madár, Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát, Egész erdő viránya csalja bár. Maradj közöttünk ifju szemeiddel, Barátod arcán hozd fel a derűt: Ha napja lettél, szép delét ne vedd el, Ne adj helyette bánatot, könyűt. 1843. február vége – március eleje
És íme, az én változatom ma 2016.08.20,-án.
Vörösmarty Mihály: A merengőhöz költeményének Kassai Csillás átdolgozása 2016.08.20-án)





Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres? Talán a múlt idők setét virága, Min a csalódás könnye rengedez? Tán a jövőnek holdas fátyolában Ijesztő képek réme jár feléd, S nem bízhatol sorsodnak jóslatában, Mert egyszer azt csalúton kereséd? Nézd a világot: annyi milliója, S köztük valódi boldog oly kevés. Ábrándozás az élet megmentője, Mely, csodás képeket fest eléd. Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Kinek virág kell, nem hord rózsaberket; A látni vágyó napba nem tekint; Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget: Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt. Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, Ki életszomját el nem égeté, Kit gőg, mohó vágy el nem varázsolt,
a Mennyben honát csak AZ lelheté. Nézz hát,nézz hát körbe vágyaid távolába: Egész világ a Mi birtokunk; És amennyit a szív felfoghat magába, Bármit, MINDENT magunknak mondhatunk. Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsin tanyán; Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek, Zajától felréműl a szívmagány. Csak a JELENBEN bízhatsz nyugton mindig, Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj örökké a TEREMTŐ JELENBEN,
És mindig szebb, és gyönyörűbb távolt keress, A bÍrhatót mindig írd felül képzetekkel,
MERT A KÉPZELET VALÓSÁGOT TEREMT!
Várt üdvöd kincse ÖRÖM b ára lészen, Ha kart BOLDOG ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát; Úgy térjen az meg, mint elszállt madár, Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát, Egész erdő viránya csalja bár. Maradj közöttünk MINDIG szemeiddel, Mindenki arcán hozd fel a derűt: Ha napja lettél, szép delét ne vedd el, S adj helyette MINDIG REMÉNYT,,mosolyt, derűt. 1843. február vége – március eleje HELYETT
2016. augusztus 20. Kassai Csilla, mert hogy elég volt a nyekergésből.
IMÁDLAK DRÁGA VÖRÖSMARTY MIHÁLY, DE AZ IDŐ HALAD. AZ ÉLET FEJLŐDIK, ÉS CSAK ANNYIT MONDHATOK, ÉN ÚGY. DE ÚGY SZERETLEK TÉGED! ÉS KÍVÁNOM, NEKED, ÉS MINDEN ŐSÖDNEK ÉS LESZÁRMAZOTTADNAK A FEJLŐDÉST, ÉS A BOLDOGSÁGOT, ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ!
TEREMTÉSRE FEL! http://kassaicsilla.com