2013. szeptember 29., vasárnap

Jellem = jó sors, hogyan fejleszd jellemed, és hogyan segíts másokat jel...

Két nappal túl az ötvenen.-Gondolatok Tőlem Neked,- és egy kérdés:"Uram, csak ennyi?"

Az én gyönyörűséges kislányomék több ezer kilóméterre élnek tőlünk. Ezt a kedves képet küldte tegnap nekem, hogy felköszöntsön. Megvette a kedvenc virágomat, a gyönyörű hófehér rózsát, és ettek egy finom sajt tortát az egészségemre.
A másik gyönyörű gyermekemék pedig, a kisfiamék itt voltak személyesen nálunk engem felköszönteni az 50.-ik szülinapomra.

A kicsi unokám, Rebeka, elhozta a hegedűjét, és játszott nekem három dalt is! A Boldog szülinapot azt nem játszotta el, mert nincs megelégedve saját játéktudásával ebben a dallamvilágban, de játszott helyette nekem három másikat!
Megvallom, sosem voltam oda a komoly zenéért, sajnos. . . De amikor az embernek a saját unokája játszik hegedűn, az teljesen más! Nincs attól szebb zene, nincs attól szebb hangzás, és nincs attól szebb látvány!

És mikor Kattingatós királyfi is hegedült Rebeka hegedűjén, na az volt maga a mennyei manna. És amikor együtt elvonultak Andris szobájába zenélni 432 Hz-en, azt hárman hallgattuk végig a nyitott ajtón keresztül. Én, anya és apa, aki a kisfiam, a maga 34 életévével.

Drága Timikém, megkaptam Lacikáéktól a közös ajándékotokat, de meg kell vallanom, maga az a tudat, hogy fontos nektek az én születésnapom, hogy gondoltok rám, hogy ilyen szépek, és csodálatosak vagytok, mindenki boldog párkapcsolatban él most már velem együtt, a legszebb ajándék nekem a világon!

Azt mondják, egy anya csak annyira lehet boldog, mint a legszomorúbb gyermeke.

A másik gyönyörű gyermekemék pedig, a kisfiamék itt voltak személyesen nálunk engem felköszönteni az 50.-ik szülinapomra.
Az én gyönyörűséges kislányomék több ezer kilóméterre élnek tőlünk. Ezt a kedves képet küldte tegnap nekem, hogy felköszöntsön. Megvette a kedvenc virágomat, a gyönyörű hófehér rózsát, és ettek egy finom sajt tortát az egészségemre.
Nekem mindkét gyermekem boldog, és én is az vagyok. Ám ez nem volt mindig így. Ma már világosan látom, hogy a tudatos önismeret által és az ebből fakadó természetes módon kialakult  hitem által jött rendbe a saját életem, és mivel mindkét gyermekem nyitott a lelki életre, és alkalmazza a tudást, azt övéké is rendben van. Ők is dolgoznak magukon, ők is alkalmazzák és éppen ezért gyönyörűséges számomra ezt látni, hogy mindenki sínen van, mindenki rendben van. Sőt, a boldog, ideális párkapcsolatomat, az ikerlelkemet is az önismeretnek, saját magam tudatos felépítésének köszönhetem. ♥

Manapság nagyon sok olyan konzultációm volt,melynek során sorra fény derül a generációs mintákra, amelyeket bámulatos módon tudunk átalakítani, transzformálni az önmagunkon való munka által.

Ennek része az ibolyaláng, de tudnotok kell, hogy ez nem helyettesíti a tudatos önismeretet.
Miért is?:
Hát azért, mert ibolyalángolhatjuk magunkat és a környezetünket ezerrel. Feloldhatjuk a a több évszázados félelmeinket vele DNS szinten. Ám ha nem változik a gondolkodásmódunk, és nem jön létre a felismerés a tapasztalásinkból, nem fejlődtünk semmit, és vissza fogjuk termelni a helytelen gondolkodásmódunk által a hozzájuk kapcsolódó helytelen érzéseket. Olyanokat, mint félelem, szorongás, bűntudat, stb, és ott vagyunk, ahol a part szakad.

Mi tehát a megoldás?
A jó alapozás, pont úgy, mint egy ház építésénél, mert egy jó alapra már lehet építeni.

Egy ember esetében ez a jó alapozás a félelmek tudatosítása, okának megkeresése, feloldása és sorsjavító új szokások felépítése. Ezt követően tisztázzuk, hogy te nem az vagy, amilyen szerepet játszol most az életedben a másoktól felvett minták alapján, és ezen bármikor változtathatsz, jöhet a segítő EGO építés, célok kitűzése, mert ha ez megvan, és beépül szokásainkba önmagunk tisztelete, szeretete, és megbecsülése egy optimista értékrend szerint, már jöhet az ibolyaláng, és jöhet minden más is. Egy szorongásoktól mentes ember ugyanis már képes felfogni az információkat, magyarán hatékonyan tud tanulni.

A kislányom is használja ezeket a dolgokat, minden tréningemet elvégezte. Milyen érdekes! Aki dolgozik magán tudatosan, az sikeres lesz? Az alkalmazza a tudást, az boldog lesz? Aki megtanul hinni és bízni, jó kapcsolatban lenni a természeti erőkkel, és azok forrásával, az erős lesz?

A válasz egy határozott és egyértelmű IGEN.

A lányom és fiam párjai, másik felei előtt pedig le a kalappal!  Csodálatos nagyszerű Emberek. Nincs a menyemnél jobb anya a Földön. Nincs a vőjelöltemnél jobb Ember a Földön.

És mikor tegnap az én csodálatos menyem azt mondta, Csilla, már most félek, hogy egyszer el kell engednem Rebeka kezét, olyan jó volt, hogy mondhattam neki, Te nagyon jó anya vagy, drága Eszter, és van egy remek könyv, ami tele van olyan imákkal, hogy a szülő a gyermeke miatt érzett félelmét hogyan tudja átalakítani bizalommá? A könyv címe: Az Imádkozó szülő hatalma.  ANNYIRA TISZTELEM a MENYEMET AZÉRT, HOGY MÉG ETTŐL IS JOBB ANYA ÉS TÁRS LEGYEN! És ezt tegnap meg is mondtam neki! mindketten nagyon elérzékenyültünk. Tudja, hogy szeretem.

Azt mondja Brian Tracy, valamennyien áldozatok áldozatai vagyunk. Nem volt kitől megtanulnunk az önismeretet, mert szüleink sem optimális módon lettek felnevelve. Ám ennek most már nem kell így lennie.
Nem kell a félelemnek, szorongásnak,boldogtalanságnak generációkról generációra tovább másolódnia.

Az önismeret valóban gyógyító hatással bír. Pont úgy, mint ahogy nagy tudósunk Selye János orvosbiológus kutató 1956ban 20 esztendei stressz kutatásról szóló bestsellerjében már megírta.

Nincs új a Nap alatt. Világosan látható, hogy a tudomány és a hit napjainkban összeért.

2013. szeptember 27-én beléptem az ötödik X-be. Ma 50 éves és két napos vagyok. :D

MOST jutottam ahhoz a felismeréshez, amit egyszer régen mondtak nekem, vagy úgy 20 esztendeje, és akkoriban sehogyan sem értettem.

"Egy ember megkérdezi Istent, hogyan tudja Istent megismerni, szolgálni, és hálát neki az életért, és erre az volt a válasz, hogy ha annyi életet leéltél, mint ahány levele van ennek a nagy tölgyfának, akkor megismered Istent, szolgálod, és kifejezheted háládat neki az életért.
És erre az Ember így válaszolt: - Uram, csak ennyi?"

Most ötven esztendősen és két naposan azt mondom: - Uram csak ennyi?

Hálát adok az életért, a gyönyörű családomért, minden tagjáért, hálát adok a sok tapasztalatért, a boldogságért, sz értelmes életért, Tiértetek, a fejlődésért, és mindenért. Egyszóval a létezés minden pillanatáért. Az élet szép, az emberek jók, a világ pedig pont olyan, amilyenné tesszük Önmagunkat!

Hiszen sorsodban van a jellemed, vagy egyszerűbben a jellemed a sorsod. (Dr Joseph Murphy) Az isteni tudás egyházának lelkésze, és tanítója.

"Az isteni tudás pedig nem más mint maga az önismeret, mert minden egyes ember magasabb rendű énje maga Isten. Ő ül a szívünkben azon a bizonyos trónuson, ami a hatha jóga elmélyülés gyakorlatában. Ővele vesszük fel a kapcsolatot a jóga útján, és tulajdonképpen egész életünk erről a keresésről, és megtalálásról szól. Ez létünk célja, a bennünk lakó sorsjavító én, azaz a magasabb rendű intelligenciával való kapcsolódás és önmegvalósítás."


Köszönöm Teremtő Atyám és Teremtő Anyám, mindent nagyon köszönök.

Kassai Csilla önismereti író és tréner
http://5rol6ra.blogspot.com
http://facebook.com/kassaicsillairoestrener
http://youtube.com/csillair 
email: csillair@gmail.com
skype: kassai.csilla
tel:30/856-4083

ui. és ne feledd! Te vagy az életed sugárzó Napja, senki más a világon! A Te isteni magasabb rendű Éned ugyanis nem más, mint a TE belső Napod.

2013. szeptember 27., péntek

Szertartás nevet változtattunk! Légy TEmagad a Tudatosság!

Köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok. Kitartóan dolgozunk azon, hogy egy szebb és jobb JELENT teremtsünk magunknak és másoknak. Mi, akik napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra gyújtjuk a gyertyát, és mondjuk imáinkat, ezt mind azért tesszük, hogy lelkünkben, otthonainkban, családjainkban, országunkban, bolygónkon mindenki békében, egészségben, boldogságban, jólétben, és egyre nagyobb tudatosságban fejlődhessen.

  Dr Joseph Murphy azt tanítja: "Egyetlen bűn van a földön, a tudatlanság, és ez minden szenvedés forrása."
Minden szándékunk az, hogy segítsünk mindenkinek abban, hogy önmagára találjon, félelmeitől véglegesen megszabaduljon és gyakorlati önismeretre tehessen szert, hogy azt naponta alkalmazva az élet napos oldalára kerülve megvalósíthassa önmagát.

  Azt mondja Selye János, a tudásból kizárólag az önismeret által érlelődik bölcsességgé.
Milyen érdekes! A tudás saját magunk megismerése, és tudatos felépítése nélkül sohasem válik bölcsességgé. Egy Ember, aki ismeri önmagát, magabiztos, talpraesett, nyitott az újdonságokra, optimista, toleráns, és folyamatosan képzi magát.

Márciusban kezdtük a szertartásunkat. Előbb az országért, más nemzetekért, majd a Földanyáért, később saját boldogulásunkért, és családjainkért.
Hiszen a földön akkor lesz béke, hogy ha az ember lelkében béke lesz.

Nem hozhatunk fényt a világba úgy, hogy sajog a lelkünk a bánattól, fájdalomtól félelemtől.

Nem hozhatunk fényt a világba úgy, hogy mi magunk nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.


Nem hozhatunk fényt a világba, mert a világ maga a fény.

Viszont egyet bármikor megtehetünk! Kérünk magunknak olyan szemeket, olyan látást, amivel meglátjuk fától az erdőt. Olyat, amitől észrevesszük a fényt a világba.

Elindulhatunk bármikor a tudatossá válás útján, és ezáltal megteremthetjük itt és most magunknak a kánaánt. Az ember sokkal, de sokkal több annál, aminek képzelni magát. Isten adta hatalma van a világ felett.
Jó helyen vagyunk itt, mert tudatos teremtőképességeinknek nap mint nap együtt gyakoroljuk.
Ma csodálatos dolog történt. Egy anyuka beszámolt nekem róla, hogy a 74 éves édesanyja az ibolyaláng, a megerősítő mondatok, és a sok az érte elmondott imák áldásos hatásának következtében, kijött a fél éves depressziójából, és maga is mondja tegnap óta az ibolyaláng csodás versikéjét. Ma reggel arra ébredt, új életet akar kezdeni!  A kisfia, aki első osztályos, pedig 12 piros pontot és piros csillagot kapott ma az iskolában! Az egész osztály előtt megdícsérte a tanítónéni.  Mi a titok? "Mondatozik" anyával! Minden áldott nap mondják együtt az 5ről6ra megerősítő mondatait, és mellette anya ilyeneket is kitalált: csodálatos a helyesírásom, nagyszerűen olvasok, jó tanuló vagyok, erős és bátor.

Egy kreatív anya csodákat tesz a családban. Mostanában csupa ilyen anyukákkal kerülünk kapcsolatba, akiknek nyomában felébred előbb-utóbb az egész család.

Azt gondoljuk, megéri dolgozni magunkon. megéri ibolyalángolni. Megéri "mondatozni, és legfőképpen, megéri megtanulni az elme működését helyesen használni, és imádkozni.
Hiszen a Bibliában az áll: "Azért teremtettelek, hogy életed legyen és bőségben legyen."
Ez az ígéret pedig mindenki számára igaz. Mi a bőség univerzumában élünk, és hogy ezt meg is lássuk, és éljük, tudatos teremtőkké, ragyogó napocskákká kell válnunk.
Ehhez pedig minden az ég egy adta világon a rendelkezésünkre áll!

Holnap várunk benneteket vissza szertartásukra. A tudatossá válás esti szertartására: https://www.facebook.com/events/242530562555733/

Isten az örök MOST! Mi pedig bármikor dönthetünk úgy, hogy az ITT és MOSTban kiaknázzuk belső forrásunkból  a csodás létezés ajándékait.
Hát nem csodálatos a világ??? ♥ Csodálatosak vagytok!
Áldás mindünkre. ♥
                                                       Csillátok és Andrisotok

                                                        skype: kassai.csilla , csillair@gmail.com
                                                        http://www.facebook.com/kassaicsillairoestrener

2013. szeptember 26., csütörtök

Egyetlen bűn létezik, a tudatlanság, és ez minden szenvedés forrása.

Ma nem volt internet a házunkban órákon keresztül.Ilyenkor az ember úgy érzi, mintha elvennék tőle a szabadságot. Hiányoztatok nagyon.

Lázas munkában vagyunk, én írom az 5ről6ra újratöltve könyvemet, Andris készít  egy kis bemutató videót a legutóbbi előadásomról, amit az Életrezgés Életmódházban tartottam. 

Mit is mondhatnék Nektek? Csodákra bukkantam, mert  minden nap egy csoda.

Hálát adok Tiértetek, hogy figyelmetekkel, megosztásaitokkal, kérdéseitekkel hozzájárultok a fejlődésemhez. Hálát adok Tiértetek, amiért együtt haladunk utunkon.
Hálát adok minden napért, mert minden nap történik valami kedves, aranyos csoda, és minden nap hálát adhatok az életemért, Andrisért, a gyönyörű gyermekeimért, unokámért, anyukámért, és mindenkiért, aki által tapasztalhatok. Hiszen ezért vagyunk itt, tapasztalni, tanulni, fejlődni, és örülni!

HÁLÁT ADOK AZÉRT, HOGY AMIT MEGTUDOK, AZT AZONNAL MEGOSZTHATOM VELETEK. Ez nekem nagyon jó érzés. Gyermekeinknek ne kelljen a tőlünk látott rossz példák miatt szenvedniük.

Hálát adok a sok-sok visszajelzésért, hogy hogyan jön rendbe az élete azoknak, akik módszeremmel dolgoznak magukon, és még hozzá extra gyorsasággal!
(Halkan megjegyzem, az ibolyaláng elképesztőn gyorsan működik, most már azt is használjuk. Mind, az 5ről6rában. )

Ma felvettem egy Los Angelesi templommal a kapcsolatot, ahol Dr Jospeh Murphy lelkész volt és igazgató, 28 éven keresztül. Az Isteni Tudás Egyházát vezette. Ma már nemzetközi szervezet. Az elme, a világ működését tanítják, mai napig.

Még pedig azt, hogy kell a vonzás törvényét sikeresen alkalmazni az életünkben? 

Azt mondja Dr Joseph Murphy: "Egyetlen bűn létezik, a tudatlanság, és ez minden szenvedés forrása."

Nyugodt szívvel mondhatom, teljesen igaza van.
A gyakorlati, azaz minden áldott nap használt önismeret - már emberi szinten is, amit én képviseltem ezidáig, - klasszisokkal jobb életet teremt számunkra, hiszen a magabiztos ember nem fél, nem szorong, mert már tudja, és éli, hogy ő maga saját sorsának tudatos teremtője.

Ám ezt az emberi szintet lehet még magasabb fokra emelni. Határ nem létezik, ám ehhez ismernünk és alkalmaznunk kell az elmét és törvényeit, és a Teremtőnk segítségét igénybe venni. Hiszen nem vagyunk, és sosem voltunk egyedül. Mi teremtett lények vagyunk egy csodálatos univerzumban, melynek még a neve is művészi.

UNI = Egy Verzum = vers, dal, költemény

Univerzum: Egy vers, egy dal, egy költemény. A zene a matematika magasabb kifejeződése. Mi pedig egy dalban élünk. A lelkünk húrjain tapasztalásunk által megszólaló zene mind ennek a gyönyörű szimfóniának az alkotóelemei.

Minél tudatosabbak, tisztábbak, szeretetteljesebbek vagyunk, annál szebb hangokat teremtünk a létezésben, és ez még csak a kezdet!

A jó alapozás nélkül viszont minden felépítmény összedől! Ezt nem szabad elfelejteni.

Itt az ideje tudatossá válni az életben, hitben, az önmegvalósításban. Hiszen boldogságra vagyunk teremtve, és ennek dacára az Emberiség zöme mégis boldogtalan.
Ideje ennek véget venni, és felnőni homo sapiens voltunkhoz.
Leszámolni a tudatlansággal, azaz önismeretre szert tenni. A kettő ugyanis egy és ugyanaz.

Hát nem csodálatos a világ???


♥ Szeretünk Benneteket, és azt kívánom, mindenkinek legyen szeme a látásra. Mindenki lássa meg magában és másokban is a fényt! A csoport nevét is átkeresztelem. Nem fényt kérünk a világba, -hiszen az maga a  fény.- hanem látást kérünk a világ fényeire,azaz tudatsosságot,  mert sokan még most is csak a sötétséget látják. Annyira mélyen vannak. Hát kérünk nekik is szemeket.  Áldás mindünkre. ☼
ITT tudtok hozzánk csatlakozni:  Légy TEmagad a Tudatosság! Napi gyertyagyújtás TISZTA, BOLDOG Világunkért ITT és MOST!
Youtube csatornámra itt iratkozhatsz fel:http://youtube.com/csillair
elérhetőségem: csillair@gmail.com

2013. szeptember 24., kedd

Kilenc lépés,hogy használatba hozd az ibolyalángot

"Amint elkezditek használni az ibolyalángot, örömérzést, reményt, és az élet újdonságainak érzését fogjátok tapasztalni, mintha csak a depresszió felhőit, lényetek saját Napja szétoszlatta volna.. .
Az ibolyalángmegbocsát, miközben felszabadítja, elégeti,transzmutálja  és kitörli múltatok karmáinak feljegyzéseit, (ígykiegyenlítve életadósságaitokat) , és kiegyensúlyozza a köztetek és máséletáramok közötti energiaáramlást, majd belehajt az élő Isten karjaiba." (El Morya)

Kilenc  lépés,hogy használatba hozd az ibolyalángot

1/Minden nap találjidőt az ibolyaláng alkalmazására -(lehetőleg ugyanabban az időben, és ajánlott egy spirituális helyen, pl kápolnában, avagy egy saját magunk által készített házi oltárnál.


2/Kezd azibolyalánggal való munkát egy imával:
" felkérem a Felemelkedett Mestereket, az angyalokat, és az elementárokat, azaz a természet szellemeit,  (szalamandrák Tűz elem, szilfek vagy tündérek levegő elem, undinek vagy sellők víz elem, gnómok, vagy törpék, manók föld elem) hogy segítsenek megtisztítani az auránkat és a bolygónkat ibolyalánggal.

3/Kérj védelmet,mielőtt az ibolyalánggal való munkát elkezdenéd - az ibolyaláng felidézése úgy vonzza s sötét erőket, mint mágnes a vasat. Erre remek módszer a fehér fényoszlop behívása, és Mihály Arkangyal védelmének kérése minden reggel. ( ezt most írom át ritmusos formába. (Csilla, hamarosan kész vagyok vele, ám nekünk is van egy nagyon hatásos védelmi technikánk, itt találjátok:)
rövidebb változat: http://www.youtube.com/watch?v=6EfATNWox1g
hosszabb változat: http://www.youtube.com/watch?v=EUzeWQsKlss

4/Kezd az ibolyalángrendelkezéseket egy bevezetéssel - 

"A bennem levő, szeretett, hatalma Isteni Jelenlé, az ÉN vagyok, és saját szeretett szent krisztusi Énem nevében, hívlak benneteket szeretett St. Germain és a Hetedik Sugár Angyalai. Kérlek titeket, hogy: .......................................(itt fogalmazd meg, mire kéred az ibolyalángot) .......................
Kérem, hogy hívásom legyen megsokszorozva, és legyen segítségére minden léleknek e bolygón, akinek szüksége van rá.
Köszönöm nektek, és elfogadom most ennek teljes erővel való elvégzését, Isten akaratának megfelelően. "


5/Kezd lassan arendelkezéseket, majd gyorsítsd ˙fel őket az ismétlések alkalmával - hagyd,hogy érzésed szerint begyorsuljon, tapasztalni fogod, hogy sokkal hatékonyabban emelkedik rezgésszámod.

6/Vizualizálj aspirituális munka segítésére - legtöbb ember nem látja fizikai szemmel az ibolyalángot. Ha azonban becsukod a szemed, és a szemöldökeid közötti energiaközpontra koncentrálsz, akkor belső szemeiddel megláthatod működés közben. Érdemes kívülről megtanulni néhány rendelkezést, -(ezeket szedem most rímbe, hogy magyarul is kántálható legyen, ) és úgy vizualizálni.
Vizualizációk:
- 1/ Az ibolyaláng oszlop - lásd magad körül 2, magad alatt és felett 3 m távolságon belüli ibolyaszínű fényoszlopban. Ne kívülről lásd magad, hanem maradj a testedben. Úgy képzeld el, mintha saját szemeiden át látnád magad körül. tartsd meg végig elmédben, amíg mondod a rendelkezést.
- 2/  Gyógyítás az örvénylő ibolyaláng szférákkal - a négy alsóbb test gyógyítása. örvénylő ibolyaláng szférákat vizualizálni először a testünkben és körötte, majd külön minden szervre is. 
"Kérem az ÉN VAGYOK JELENLÉT-emet, a Szent krisztusi Én-emet , és az ibolyaláng angyalait, hogy tarsták meg teste körül ezeket az ibolyaláng szférákat, köszönöm! - (Naponta többször vizuálizáld, ezzel megerősíted.)

7/Használd minden napaz ibolyalángot - a legjobb időpont a kora reggel!!!

8/Használd az ibolyalángotelmúlt életeid feljegyzéseinek megtisztítására - Ilyenkor két elem transzmutálódik. A események érzelmi és lelki emléke, valamint a karmikus energia, ami összeköt az emlékek résztvevőivel. Az elmúlt életek feljegyzései olyanok, mint a számítógépen tárolt adatok. Ki kell törölni a negatív fejjegyzéseket, és emlékeket, hogy helyet csináljon a pozitív dolgoknak. (Halkan megjegyzem, az én főnix konzultációm pont ezt teszi, és mindössze három óra alatt. Kassai Csilla http://www.5rol6ra.blogpsot.com  .) Az ibolyalánggal az együttes cselekedetek okát, eredményét, feljegyzését, és emlékét törölhetjük ki. Lelki fejlődés ezek nélkül nem lehetséges. Így veszed sorsod irányítását saját kezedbe. Ez egy örömteli lehetőség a múlt feldolgozására, a mindenséggel való egyesülés elérésére.

9/Terjeszd ki felkéréseidhatáskörét a házadra, szomszédaidra, és a bolygó karmikus hulladékainak eltakarítására. - ez egyszerű vizualizácóval, és rendelkezéssel megoldható.


Az ibolyaláng napi meditációid, imáid rendkívül hatékonyság megsokszorozó eszköze. 

Ismétlések száma 3 vagy 9. ( Mi 21-szer ismétlünk az 5ről6rában.)
Még nagyobb isteni erőhöz, több spirituális forráshoz 36,40,108,vagy 144 ismétlés szükséges.

Ez egy csodálatos (negatív energia, félelem, vagy karma)oldószer, amely Isten legnagyobb ajándéka a világmindenség számára.

forrás: Elisabeth Prophet : Az ibolyaláng, itt töltheted le:
http://www.scribd.com/doc/169894837/Elizabeth-C-Prophet-Az-Ibolya-Lang
(Két nap alatt a fenti linken 1200-an olvasták el, talán nem véletlenül.. . )



( A Felemelkedett Mesterekről: http://angyalforras.hu/Felemelkedett-mesterek/7-sugar- )

Az összefoglalást készítette: Kassai Csilla író és önismereti tréner, aki az ibolyalángot lelkesen használja, és akihez az ikerlángját is az ibolyaláng vezette el.
Itt találsz leggyorsabban engem meg: https://www.facebook.com/kassaicsillairoestrener

Jó sorsot kívánunk, sok-sok-sok-sok szeretettel és boldogsággal megturbózva számodra! ;)
                                                                                                                             Csilla & Andris


Az MI ibolyalángunkl OM hangokkal, szeretettel neked, Szabó András és Kassai Csilla - Ibolyaláng mantra napi használatra: http://www.youtube.com/watch?v=73k2OlZXGL0

2013. szeptember 10., kedd

Várandósan,egyedül, önismerettel felvértezetten

Na az ilyen angyalokért, újból, és újból alászállnék a mélységbe! Most érkezett ez a sikertörténet. Várandósan maradt magára, és akkor tréningeltünk. köszönöm drága Teremtő Istenem!!!

 "Kedves Csilla! Szeretnék pár mondatban beszámolni Neked,hogy is alakult az elmúlt 1 évem,amióta a konzultációdat elvégeztem. Legnagyobb boldogságom a kisbabáim érkezése volt,akik fantasztikus kis emberek, nyugodtak, kiegyensúlyozottak, boldogok. 

Rendeződött a kapcsolatom a családommal. Egy hónapja Rám talált a nagy szerelem is,az ikerlelkem,az az ember akit mindig is kerestem!!! Fantasztikus érzés,nagyon szeretjük egymást,és ami a legfontosabb imádja a gyermekeimet! 

Nagyon hálás vagyok Neked és magamnak is,hogy soha nem adtam fel és mindig csak a jó dolgokat vártam...és láss csodát...azt is kaptam! Küldök egy képet a gyönyörű kis családomról! Nagyon sok sikert kívánok Neked a jövőben!!! Puszil : Reni " 

Csilla: Lám, drága Reni, szívből gratulálok! megengeded-e, hogy fotóstul felrakjalak Benneteket az üzenőfalamra, sikertörténettel együtt? Ha nem engeded meg, akkor nem teszem fel, természetesen. A babákhoz gratulálok, és nagyon sok boldogságot kívánok Nektek, drága Reni! Örülök, hogy megtalált a Hozzád méltó szerelem! Áldás. Ja és Te is gyönyörű vagy! 

Reni: Köszönöm a válaszod! Nyugodtan felteheted,mert másoknak is remélem erőt ad,és reményt a szuper élethez!!! Minden jót Neked és Andrásnak!!! 

Csilla: Köszönöm TE DRÁGA ANGYAL!!!