2009. július 19., vasárnap

Csilla, hogy fogjuk hazahozni azt a rengeteg pénzt?





Amióta anyu- néhány hete- olvassa Dr.Joseph Murphyt, 180 fokos változás következett be az életében. A hetes lottón összeimádkozott egy négyes találot!Kezdetnek nem rossz!Ám kezd belelendülni a dologba!
Anyu most volt 67 ebben a hónapban. Mint a régiek, végig keseregte az egész életét, hol a múlt felől kesergett, hol a jövő felől aggódott, de nagyon kevés időt töltött a jelenben, és még kevesebb időtt töltött azzal, hogy kérjen, higgyen, elfogadjon és közben érezze jól magát, pedig a Titok világosan megmondja, csakis így lehet a hiány gondolkodásmódról áttérni a bőséggondolkodásmódéra.

Amennyi időt elfecsérlünk saját leépítésünkre -és többnyire még csak nem is vagyunk tudatában- ugyanannyi idő alatt akár fel is építhetnénk magunkat.
Most, hogy összeimádkozta magának a négyes találot, miközben ezenkívül kettő mellette volt, tehát akár hatosa is lehetett volna, vérszemet kapott!

Ezerrel vetette bele magát a pozitív gondolkodás elsajátításába, és követeli rajtam az összes Dr-Joseph Murphy könyvet, - amikről eddig évtizedekig hallani sem akart- mert mindig azt mondta:-Neked nins egy normális könyved sem a polcaidon! Sem egy normális krimi, sem egy szerelmes regény! Csupa hülyeségeket olvasol!

Hát igen! Nem tehetek róla, de nekem valóban csak önfejlesztő könyveim vannak, no és VÖRÖS OROSZLÁN SZEPES MÁRIA NÉNITŐL, aki a legnagyobb magyar ezoterikus írónő volt hazánkban.


Ha vannak is regényeim, azok is vagy sci-fik, vagy pedig ilyen jellegű könyvek, mint pl. a Békés harcos útja, vagy a Sirály Richard Bachtól.
Anyu jegyzeteket készített a Tutadalattid csodálatos hatalmából és most éppen a Tedd magad gazdaggá című könyvet sasolja, és jegyzeteli. (Dr.J.M.-től)

Végig gondoltam, Te Atya világ! Vajon milyen élete lehetett volna, hogyha ezzel töltötte volna el az elmúlt 67 évét - no és nekem is mellette... - és nem a világ, a sors, az emberek hibáztatásával?

Régebben sokszor mondta: -Majd csak megsegít a Jó Isten! -majd mintha nem is ő mondta volna, két perc múlva már is jött a következő mondat: -Mért nem segít meg a Jó Isten?

Megvallom őszintén, kicsit kétségbe vagyok esve, hiszen az előadásaim sava-borsát mindig anyu aranyköpései alkották, most viszont fel kell készülnöm az újra, anyu sikertörténeteinek elbeszélésére, mint pl ez a Lottó 4-es a hetes lottón.Kerek 760 Ft-ot fizetett! Máris lehetett belőle 2,8 db hetes lottót vásárolni!

Amint kiváltottuk tegnap ezt a hősiesen szerzett nyereméynt, látom ám, anyu homlokán a gondterheltség jeleinek barázdái gyülekeztek.Kérdeztem tőle:-" Mi a baj már megint?"Erre a válasz- " Te Csilla! Ha megnyerjük a telitalálatot, hogy fogjuk haza hozni azt a rengeteg pénzt? "

MEGVALLOM, NEM TUDOM. ÁM AZ BIZTOS, HOGY FELETTÉBB BOLDOG VAGYOK, HOGY ÉDESANYÁM - hála Dr.Joseph Murphynek - ILYESMIKEN AGYAL, MERT EZ AZT JELENTI, VAN REMÉNY, BÁRKI VÁLTOZHAT, AKÁRHÁNY ÉVES IS mostanság.

MOST megyek, megkeresem neki a "könyvtáramból" az összes Dr. Joseph Murphy könyvet, hadd tanuljon tovább. Lelki szemeim előtt látom, hogy talán még egy Agykontroll tanfolyamra is ráveszi magát a télen...Az lesz majd csak a hab a tortán!