2016. október 2., vasárnap

Megjöttünk a szavazásról, ÉS TERMÉSZETESEN NEMMEL SZAVAZTUNK!

"Kedves barátaim, a NEM egyáltalán nem Európa ellen szól, hanem éppen ellenkezőleg: a NEM szavazással az európai értékeket, a szuverenitásunkat, szabadságunkat és kultúránkat támogatjuk, tehát a megmaradásunkat. Akik a referendum ellen tüntetnek, nem Európáért, hanem egy globalizált világért tüntetnek." Forrás. 

LUCKY IS VELÜNK TARTOTT TERMÉSZETESEN.
Megjöttünk a szavazásról,  ÉS TERMÉSZETESEN NEMMEL SZAVAZTUNK! TUDJÁTOK, MI A DURVA? AZT AKARJÁK LENYOMNI A TORKUNKON, HOGY A NYAKUNKBA VARRNAK OLYANOKAT, AKIKET NEKÜNK KELL ELTARTANI ÉS AKIK MEGSEMMISÍTENI JÖTTEK MINKET! Nem integrálódni, HANEM ELPUSZTÍTANI! 

ÉS SOK TELJESEN DEGENERÁLT EMBERTÁRSUNK EBBŐL SEMMIT SEM LÁT. MERT LUSTA PESSZIMISTA IQ-nukuk! 

A szavazókörben viszont olyan dolgokat láttunk, amitől a szemeim könnybe lábadtak. Egy 70 év körüli férfi, a bottal járó 90 év körüli édesapját támogatta a Práter utcai Szent Benedek gimnáziumban a szavazásra. JÖTTEK A JÖVŐÉRT SZAVAZNI. HOGY BIZTONSÁG LEGYEN, FEJLŐDÉS. ÉS BÉKE. Láthatólag, ők ebből már semmit nem fognak megérni, de jöttek értünk, értetek, a jövő nemzedékéért, hogy biztonságunk, harmonikus fejlődésünk, és békénk. Ó, hogy miért nem volt velem a telefonom? Hátulról lefényképezhettem volna őket. A szívem elérzékenyült őket látva. 

Utánuk egy család következett. Három gyermekkel, bébi, bölcsis, és ovis gyermekekkel együtt érkezett anya, és apa. És láttam az arcukon, hogy igen! A jövőnk és gyermekeink jövője a tét. És szavaztak. 

Láttunk idős., egyedül érkező hetvenes hölgyeket, urakat, Mind jöttek voksolni a biztonságos emberi élet mellett! Aztán láttunk több anyukát, babakocsival érkezve, együtt jöttek. 

Mosolyogtak és SZAVAZTAK. ÉS AMIKOR MINDEZT LÁTTUK, AZT MONDTUK. HÁLA ISTENNEK, ÉS EZEKNEK A JÓ EMBEREKNEK, AKIK ODATESZIK VOKSUKAT AZ ÉRTELMES EMBERI ÉLETRE. ÁLDÓDJANAK MEG ÉS RAGYOGÓDJANAK MEG, MINDEN ŐSÜKKEL ÉS LESZÁRMAZOTTJUKKAL, CSALÁDTAGJUKKAL EGYÜTT ÖRÖKRE! Megvallom őszintén, én végig pityeregtem a meghatottságtól a haza vezető utat. 
KÖSZÖNJÜK, HOGY ILYEN JÓ EMBEREK VAGYTOK!! :) 

KÖSZÖNJÜK! KÖSZÖNJÜK! KÖSZÖNJÜK! 

Csillátok és Andrisotok